Mondja a vicc, aki viszont kis pénzből akar autót venni, annak valószínűleg kevésbé lesz őszinte a mosolya, ugyanis tudja: vicc és valóság között határt húzni egyre inkább embert próbáló feladattá válik. A mi valóságunk pedig egy nagyon rossz viccre kezd emlékeztetni.
Elsőautós kálváriám második részét a kutakodás folyamatának és az autó vételárán felül várható költségek bemutatásának kívántam szentelni, a sors azonban közbeszólt, így ez utóbbi fejezetet külön részben taglalom. Ebben, ni.
Ugyanis amikor az ember autóvásárláson töri a fejét, óhatatlanul számolnia kell a papírmunkával járó költségekkel. Számolnom kellett nekem is, most azonban számomra is meglepő módon saját, szinte napra pontosan egy évvel korábbi példám helyett egy jóval szélsőségesebb, egyúttal mégis elgondolkodtató esettel fogok előhozakodni.
Történetünk 2012. december 29-én kezdődik, amikor is a Szilveszter Rallyn immár sokadszorra tört elő belőlem az a nyavalygással és álmodozással elegyített morfondírozás, melynek lényegi mondandója valójában mindössze annyi volt: "csak kéne egy Lada...". Most viszont ezt hallgatva egy barátom megemlítette: volna egy kocka kasztnis, ezerötös motorral szerelt darab, az ára 40 ezer magyar Ft.
Erre az utóbbi információra aztán rögtön felkaptam a fejem, és igyekeztem minél több információt magamba szívni az autóval kapcsolatban. Amit hallottam, az pedig annak ellenére is elindított bennem valamit, hogy alapvetően az ikerlámpás Zsigulik tudnak igazán lázba hozni. De ez itt... Ezerhármas kasztni, tehát legalább nem a nagy maszkos 07. Nem csúnya az sem, ha szép, a klasszikus Ladák közül az én szememben mégis ő az, aki kilométerekkel lemaradva kullog a sor végén. Ráadásul rozsdamentes a bódé, hohó. A motortérben keveset futott, láncos ezerötös, erre kapcsolódik a jó állapotú ötös váltó. Azt mondják, a négyes az igazi, az ötfokozatú már nem bírja olyan jól a strapát, az alkatrészpiacon az eggyel több fokozat azonban 20-25 ezres felárat ér. Tehát csere után az autó máris csak 20000 pízben lenne. Ja igen, és piros. A többéves állás során lemattult, de piros.
Még aznap délután felhívtam az úriembert, akinek a telefonszámát további érdeklődés céljából sikerült megkaparintanom. Nem ő a tulaj, de a rendszám és a papírok megvannak, műszaki nincs, és a fékek rendbetétele előtt nem is igen lesz. Az autó azonban egy-két napnyi munkával, legfeljebb 10-15 ezer Ft-ból talpra állítható, majd nyugodt szívvel forgalomba küldhető.
Ez még mindig biztató, jó lenne már látni is azt az autót... Január 2-án erre is sor került, és valóban: a kasztni nem mállik, a motor hihetetlenül szépen és kulturáltan jár, a váltó pontos, a kormány nem lóg, az üléskárpitok nem szakadtak... Egy új motorháztető esetleg elférne a mostani, horpadt darab helyére, az ajtókárpitokat lenne még érdemes cserélni, no meg nálam előbb-utóbb biztosan megkapná az Ezeröcsi Ferrari-műszerfalát, de ettől eltekintve valóban mesés az autó. Persze nem úgy, mint egy Senna által finomhangolt, oxigénsátorban tárolt NSX; ez csak amolyan hétköznapi mese az autóról, amely mellett sokan talán fintorogva mennének el, de az értő szem hamar megállapítja: igen, ezt érdemes megmenteni! Mert minden olyan hibát nélkülöz, aminek a javítása akár százezreket is kirángathatna az ember zsebéből, gondolok itt a lakatolásra-fényezésre, motorgenerálra, miegyébre...
Otthon azonban döntenem kell: ha a Lada jön, a jelenlegi autó megy. Nincs ezzel semmi gond, tudtam jól, hogy erre sor fog kerülni, és az sem volt kérdés, hogy melyiküket választom. Nem az oroszt. Megint nem.
Mindenesetre osztottam-szoroztam, és amire jutottam, az elkeserítő. Az autó 40 ezres vételárán felül költsünk még 15 ezret alkatrészekre, és máris van egy első ránézésre nem különösebben vonzó, mégis kitűnő egészségnek örvendő Ladánk. És itt jön a bibi... Ugyanis illenék még elcaplatnunk az okmányirodába.
Oda viszont nem árt úgy menni, ha már meg tudunk lobogtatni előttük egy papírt az eredetvizsgálatról, és egy másikat a megkötött kötelező gépjármű felelősségbiztosításunkról.
A vizsgahelyen komoly órabérrel dolgoznak, tízperces vérrel-verítékkel folytatott munkájuk 18500 Ft-unkba fog fájni, a biztosítás díja pedig vezetői előéletünktől függően évente nagyjából 15 és 75 ezer Ft között változhat; fiatal fővárosi srácként rólam valószínűleg az utóbbi összeghez közelebb álló mennyiségű sastojást gombolnának le.
És csak most jön az okmányiroda! Haramiák tanyája ez, hölgyeim és uraim... Hej, ha a jó János Vitéz élne... 24750 Ft vagyonszerzési illeték gyanánt, 6000 Ft az új törzskönyvért, ugyanennyi forgalmira...
Végül a friss műszaki illatára még egy-két Szent István-portré kikacsint a zsebeinkből, a szemfüles vizsgabiztos pedig azon nyomban nyakon is ragadja őket, mi pedig leülhetünk számolni: vettünk egy autót 40 ezerért, mostanra nagyjából 180 lepedővel lettünk rövidebbek, benzin meg még mindig nincs a tankban. Ki érti ezt...
Aki csemegézni akar, annak van még pár tippem: 1999-es évjáratú V6-os Mondeo, 2544 cm³-rel, 170 lóerővel, 200 ezerért. Plusz 113250 az átírás (és akkor biztosítást még nem is kötöttünk). 23 éves 525-ös BMW? 2494 cm³, 192 lóerő, 123650 Ft a papírokért.
Nem tépném tovább a számat, a 2013-as átírási költség kalkulátorral bárki utánajárhat, mennyiért lehetne övé az S600-as Merga vagy a Mach 2-es Mustang, esetleg a W16-os Bugatti Veyron.
A hangsúly azonban most nem ezen van, ugyanis míg a Veyron-vásárlónak meg sem kottyan az a 661850 Ft, a Jocinak pedig valószínűleg potom pénz lesz az átírási költség a további kiadásokhoz képest, addig ez a Lada itt menne, menne, falná boldogan a kilométereket még egy jó darabig szerető gazdája alatt... Csakhogy a szerető gazda valószínűleg nem azért dönt a 40 ezres Lada mellett, mert a DB4 Zagato és a sornyolcas Horch közé szeretné letámasztani a garázsban. Innen nézve pedig elképesztően sok az a pénz, amennyiért a jövendőbeli tulajdonosnak papírokat kell "vásárolnia" az autóhoz. Pedig ez sajnos ezzel jár, de vigasztaljon minket (és persze azt, aki mostanra már el is vitte az autót), hogy megéri, mert szép ez, jó ez, kérem alássan:
