2012. december 18-án kezdődött. A Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kara versenyt hirdetett: matricázd fel az autódat, fotózd le, a képet töltsd fel a kar facebook oldalára, csatolj mellé rövid szöveget, melyben leírod, miért ajánlod a kart a felvételizőknek, és ha február 15-ig a te fotód alatt gyűlik össze a legtöbb like, nyertél egy Nexus 7 tabletet.
Kedves Hallgató!
Ha büszke vagy rá, hogy itt tanulhatsz, segíts nekünk népszerűsíteni a karunkat, és nyerj egy Nexus 7 táblagépet!
Vegyél részt a "Négyütemű matricás játék"-unkban*, és népszerűsítsd a Gépészmérnöki Kart négy ütemben: felragaszt, lefotóz, feltölt és gyűjti a like-ot.
1. Minden hallgatónk számára biztosítunk egy (nem több) matricát, amelyet felragaszthat a saját vagy a családi autóra. A matricát jól látható helyre ragaszd fel, és...
2. ...mutasd meg nekünk, hogy az autódat mennyien látták, hogy merre jártál? Tényleg 18-an ültetetek benne? A Te kocsid volt a safety car a Hungaroringen? Mutasd meg ezt nekünk és a többieknek! Fotózd le az autódat, olyan helyzetben és körülmények között, amit el sem tudunk képzelni!
3. Ha a fénykép elkészült és a matrica is jól látszik rajta, töltsd fel a facebook oldalunkra (www.facebook.com/sziegek), és nézzük meg, hogy tetszik-e másoknak. A képhez írd kommentnek, hogy miért javaslod a középiskolásoknak, hogy a Gödöllői Gépészmérnöki Kart válasszák a továbbtanulásra!
4. Természetesen verseny. Méghozzá 2013. február 15-ig várd és gyűjtsd a like-ot! Az a hallgatónk, aki a legtöbb like-ot szerzi matricás autójával egy tablet PC-t vihet haza a csomagtartójában.
A játékban csak érvényes forgalmi engedéllyel rendelkező járművekkel lehet részt venni. Szabálysértést megörökítő fényképeket a versenyből töröljük.
A matricákat a gépészkari Tanulmányi Osztályon 2012. december 18-tól lehet átvenni.
*A játékban kétütemű járművekkel is részt lehet venni.
További információ a www.facebook.com/sziegek honlapon, vagy a kari weboldalon.
Jó szórakozást és sikeres részvételt kívánunk!
Üdvözlettel:
A SZIE Gépészmérnöki Kar vezetése
Az alapötlet nem váratott magára sokáig, a megvalósítás már annál inkább: a fotóhoz több emberre, kevés fényre és egy épkézláb fényképezőgépre volt szükség. A sötéttel nemigen foglalkoztam, a történetnek ezt a részét valaki más irányítja, de szerencsére télidőben ő sem fukarkodik a gyenge fényviszonyokkal. A gép dolgát viszonylag hamar sikerült megoldani, a népeket viszont csak nem tudtam összefogdosni - hiába, nem egyszerű feladat vizsgaidőszakban Pestre rángatni egy rahedli embert, pláne, ha a hideg, nedves idő éppen ellenem dolgozik.
Így végül édesapámmal vágtunk bele: bedobáltam az autóba a donor-Nissan alkatrészeit, melyeket megboldogult Zsigulim hamvaival karöltve szétszórtuk a cinkotai temető melletti parkolóban, az autót megemeltük, a kereket levettük, a Nikont állványra csavartuk, a módválasztót időzítőre toltuk, és vártuk az autókat, amik majd a hosszú záridős képen fénycsóvát húznak mögöttünk. Utóbbival megint úgy nézett ki, hogy bakot lőttünk, vasárnap este lévén ugyanis nem akaródzott számolatlanul szállingózni a mindenféle kivilágított gépeknek, ha meg mégis, nem volt egyszerű eltalálni, mikor indítsuk az időzítőt.
De elkészültek a képek, a szerencsés kiválasztott kapott egy kis lightroomos utómunkát, az ajánló megírásakor igyekeztem valamelyest elszakadni a sablonszövegtől, és a vége:
Már a cumisüvegedet is benzinnel tankolták? Számítógép helyett féltengelyekkel játszottál? Kötél helyett inkább a gázbovdent húztad? Szívesebben olvastad volna a ’67-es Mustang szerelési könyvét, mint a Kincskereső kisködmönt? Ladát építenél a Nissanból?
Akkor Gödöllőn a helyed, egy megszállott és összetartó társaságban, ahol végre arról tanulhatsz, ami igazán érdekel. Mi már itt vagyunk, téged viszont még vár a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kara!
Voltak bár holtpontok, de néhány barátom hathatós közreműködésének köszönhetően szépen szaporodtak a like-ok. Elértük a 100-at, 200-at, túlfordult a számláló a 300-on, 400-on, de a tempó egyre kevésbé volt meggyőző, így más módszerekhez kellett folyamodnunk. Én Nissan, Lada és általános öregautós klubokban terjesztettem az igét, fotós és reklám oldalakon szórtam szerte a linket magyar és angol nyelven egyaránt, elviekben több millió, a kampány valamely része iránt érdeklődő embert szólítva fel ezáltal arra: ugyan, szánjon már öt másodpercet az üdvözülésemre. Miközben a megosztások más egyetemek csoportjaiba is beszivárogtak, mi sajátokat nyitottunk, mentek tovább az üzenetek, de még mindig nagyon messze voltunk.
Miután mégsem tudtam olyan szavazótábort mozgósítani, amely egyetlen csettintésemre szépen összedob nekem kismillió like-ot, ki kellett találnom még valamit. Hittem abban, hogy a kapcsolatokat ötletekkel és kitartással pótolhatom. Kampányképeket készítettem. Őket:
A szerényen 162658 like-ért kiáltó mérföld-számlálósra büszke vagyok, a vigyorit viszont nem egészen így terveztem, lett volna kisgyerek, kutya, jónő és jómagam is a képen, like-olásra buzdító táblával, de hiba csúszott a számításba: a rokongyerekek arcát nem adják a szülők, a kutya nehezen áll meg egy helyben, a jónő meg fázik. Hát erre mondják, hogy ember tervez, isten végez…
De jött a következő: eseményt indítottam rengeteg meghívottal, csábító címmel:
Úgy látszott, valami elindult, de újabb ötletekre volt szükség. Szólítsuk meg az utca emberét, menjünk teát osztani! Hiszen hideg van, ki ne jutalmazna örömmel egy meleg teát? Egy like csak belefér... Mobilnetünk nem volt, cetliket nyomtattunk a blog címével, ahol az első képre kattintva máris a like-olandó képnél találta magát a delikvens (a krikszkrakszokkal tarkított facebook linket mégsem akartuk osztogatni). Nekem is van nagymamám, nincsen gondom a nyugdíjasokkal, de azt hamar beláttuk, hogy a Fogarasi Tesco körül tébláboló nénik és bácsik nem a mi célközönségünk. Menjünk iskolák elé! Na ja, de melyik iskola van diákokkal tömve péntek délután 4-kor? Végül a mújégpalya előtt horgonyoztunk le, melegvizes edények és dekoráció elő, helyzetjelző, vészvillogó ki, néztek is az emberek, de sokan inkább csak hülyének szerény kis csapatunkat. Azért fogytak a cetlik, fogyott a tea, egy öreg bácsival hosszasan ácsorogtunk az autó mellett; az ő Peugeot-ja 20 éves, tehát három évvel fiatalabb, mint az én Nissan Sentrám, amit tengerész nagyapám hozott a tengerentúlról, az öreg után apám vezette, alóla pedig múlt májusban sikerült végre kikunyerálnom.
Itt vetném közbe, hogy adott esetben a nyereményt nem tartanám meg; nem piára kell a pénz, csupán él még bennem a remény, hogy feltámaszthatok egy régi álmot, azt az autót, amit kissrác koromban nekem ígért a nagyapám, és amin egyszer talán én is vezetni taníthatom majd a fiamat, éppúgy, ahogyan néhány éve az én apám velem tette. Természetesen a verseny csak verseny, a Nissan további sorsát semmiképpen sem az összegyűjtött szavazatok száma fogja befolyásolni.
Bár nagy a kísértés, volt, aki cserére csábított, egy úr ötmillióért kínálta nekem Mercedes 450SL-jét, mondván: arra aztán jönnek majd a like-ok. A srác, akinek a fekete 3-as Coupéja előtt leparkoltunk, szintén adott egy tippet: fullos gádzsik kellenek a képre, lehetőleg minél villantósabb cuccban.
Feltűnően sok emberről derül ki egyébként ilyenkor, hogy nem használnak facebookot, ráadásul negyven teára és nagyjából kétszer ennyi kiosztott cetlire jó, ha két like jutott. De mindenért kárpótolt, amikor két kissrác közül az egyik futtában rámutatott az autóra, és odakiáltotta a másiknak: azta, milyen király Nissan! Ezúton is köszönöm és gratulálok neki a szakértő szemekhez. Higgyétek el, tudom, milyen az, amikor az ember húga először meglátva a Zsigulit azt kérdezi: te, miért áll egy Trabant az udvaron?
És most? 1662 like, szemben a 474-gyel. Segítek: nem a nagyobbik szám az enyém. De amikor a józan ész a suttogásba beleunva, már magából kikelve ordítaná az ember fülébe: add fel, öreg, ezt nem hozod be öt nap alatt!, akkor én csendben, de határozottan csak annyit válaszolok: nem. Talán tényleg nem fog sikerülni, de túl sokkal tartozom egy autónak a rengeteg emlékért, és még többel azoknak a barátoknak, akik még mindig hisznek bennem.
Tehát nem adom fel. Öt nap nagy idő, de a like-ok nem gyűlnek maguktól. Miközben én tovább rágom az ismerőseim fülét, hogy like-oljanak, és szerezzenek még többet, addig az autó szemérmetlenül, egyedül kampányol az Aréna Pláza parkolójában, ezúttal igényesebben kidekorálva (rá is ment a szombat éjszakám a kartonlapok vágására, burkolására, ragasztásra, nyomtatásra, cetlivagdalásra), és az időjárás adta lehetőségekhez képest viszonylag tisztán.
Van nemhivatalos szponzorunk is, a Totalcar "személyében"; ez mifelénk úgy működik, hogy én kitettem a matricát, amit még a 2012-es szezonzáró autósmozi alkalmával kaptam Csikós úrtól azután, hogy a vezetőülésben is tiszteletét tette; ők pedig egy mukkot nem tudnak az akcióról, de bízom benne, ha mégis a tudomásukra jut, nem negatív reklámként értékelik a dolgot.
131 óra. Ennyi van még hátra. Ezt az időt már végigküzdjük, sokan vagy kevesen, de mindenképpen őszintén, mosolyogva. Mert valódi győzelmet aratni csak így lehet. De talán alulmaradni sem érdemes másképp.
Február 13.
Három napunk sincs már hátra – lassan tényleg rendkívüli fogadóidőt kell kérnem a Jézuskától. Bár ennyi idő még neki sem volt elég a feltámadásra, én meg még csak félisten se vagyok, legfeljebb egy-egy Statham-filmen tudom kellőképpen felszívni és hasonló illúziókba ringatni magamat. Mindenesetre javulnak az arányok, 557, szemben 1667-tel.
Február 16.
A számok ritkán hazudnak, néha mégis megesik. Miután a számláló megállt 591-en, az első helyhez pedig még pontosan 1140 like-ra lett volna szükség, a számok most azt mondják, vesztettünk. Szomorkodni viszont nincs okunk, mert emelt fővel, saját ötleteket megvalósítva meneteltünk végig még akkor is, amikor legbelül talán már mindannyian tudtuk, hogy szélmalomharcot vívunk. Na de kérem... Összefogdostunk 591 like-ot! Ez pedig egyedül nem ment volna.
Köszönöm nektek.
