Az a nap is úgy indult N. János (96) életében, mint a többi. Szokása volt későn ébredni, de olyankor sem a munka iránti olthatatlan vágya kergette ki az ágyból. Ugyan már, hiszen semmi nem kergette ki őt! Nem érezte kellőképpen csalogatónak sem a leértékelt csirkefarhát konyhából beszivárgó illatát, sem pedig a minimumra csavart radiátoroknak köszönhetően a szobában uralkodó 12 fokos hőmérsékletet. Lustán magához húzta inkább az öreg Dellt, majd a pöcökegér és a fehéren világító billentyűk közbenjárásával kedvenc oldalára navigált. Használtautó.hu. Álmok, vágyak, történetek és egyéb csodák univerzuma...
Figyelem! Kattintásra képorgia indul!
De nem, ma kilépünk az ikerlámpás Zsigulik árnyékából. Ma, kérem szépen, japán autót veszünk képzeletben! Öreget, lehetőleg baltával faragott idomokkal, olyat, amelyik hátul kapar. Lexust, Mazdát, Mitsubishit, Nissant, Toyotát.
Adott egy esélyt az összkerekes Subaruknak is, de a Legacy nagy, az Impreza fiatal, a többi meg… Ne beszéljünk most XT-kről és Liberókról, gyenge már az effélékhez N. János szíve.
Van még ez a Honda nevű is, négykerék-kormányzásos Prelude-ökkel és… NSX-szel. Van fent egy, szép piros, fekete tetővel, ahogy kell, a forma és az állapot pedig szemrebbenés nélkül hitetné el bárkivel, hogy az autó még bejáratós. De nem hülye a tulaj se: a harmadik X-et taposó legendát hétmillió körül hirdeti. Meg N. János se lenne hülye, ha a fiókaljában ott figyelne egy vadiúj X5-ösre vagy S Mercire való sastojás, hát szakadjon kettébe, ugorgyon ki a szeme a helyibül, hogy jól meg tudja köpködni, ha neki csak egy pillanatra is eszébe jutna a németek szalonjaiból valami nejlonos szutykot kigurítani! NSX mellé a 911 Targa és a Citroën SM, aztán csöngethetnek a jehovák, hajtogathatják, hogy a pénz nem boldogít – az ő zsebében egyszer csak megcsörren három kulcs, majd ugyanennyiszer hat henger búg fel a garázsban. Amazok pedig legyintenének: menthetetlen. De másnap már ők is alkudni jönnének.
Az álomgarázs tagjai - egy nagyobb BMW árából
Lenne helye a következő Bömös árának is, sajnálja nagyon, hogy az első 20-25 millióba a Lotus Omega már nem férne bele, egy 780-as Volvót is szívesen látna a garázsban, és...
De ki a kezeket a biliből, vissza a földre! Szkeptikusan kattintott a fenti sorban harmadik helyen álló Mitsubishire. Mit gyártottak ezek? Coltot, Lancert, Galantot... Mind kiváló autó a maga nemében, de hogy ezek még az Eclipse-ből is kifelejtették a kardánt... Hallatlan!
Persze, emlékszik ő a Sigmára és a 3000GT-re, nemrég épp azok voltak terítéken. Lenyűgözi az a tudás és megszállottság, amely egy-egy ilyen autó megalkotásához szükséges, csodálja a hirdetésekben szereplő fotókon pormentesre suvickolt motorterüket, de hogy alkalomadtán matasson is bennük, ott, ahol még az asszony legkisebb tűjét is alig lehetne leejteni… Bonyolult autók ezek az ő egyszerű lelkének.
Sebaj, van itt más is. Még mindig hívogató a lepukkant Starion plüss bélése, gyönyörű és elképesztően ritka a matuzsálemi korú Lancer, de tudja is a tulaj, aki horror áron kínálja az autót…
Aztán hirtelen… fehérség… vakít… atomvillanás?
Telefonok…
Osztozz velem sanyarú sorsomon… csorgassunk el együtt pár liter nyálat. Csendben… Ne tudja senki, akinek eddig nem tűnt fel. Az autó, amelynek léteznie sem kéne. Nem hirdetnek még egyet, sem itthon, sem pedig a németeknél. De ha ez mégis itt van… Miért… Miért így? Hogy az embernek összeszorul a gyomra, ahogy teljes fényében, makulátlanul áll ott, olyan szemérmetlenül röhögve az elmúlt huszonöt év képébe, ahogyan csak ők tudnak.
Akarom. Csíklámpástul, feketén-fehéren, szürkén. Mert szürke a beltér, szürkék a motortérben rejlő technikát büszkén hirdető ülések az öt betűvel: turbo. Szinte látja, amint a Mitsubishi-gyár kárpitos részlegén az egyik kis japán azt kérdezi a másiktól: te Józsi, nem emlékszel? Zöld vagy kék volt itt ez a huzat a terveken? Mire a másik: hagyd a g*cibe, Bélám, az egyik szürke, a másik meg még szürkébb, azt nem lehet elcseszni.
De lehet-e bármi ennyire színesen szürke?
Hősünk pedig csak vakarja a fejét, és kéri, könyörög…
Vedd meg… vidd el… És örökre felejtsük el a napot, amikor hátsókerekest kerestem, öt perccel később mégis ennek a képein olvadoztam. Újra és újra. Megbabonázott.
Nem akarta, minden porcikájával megveszekedett ellenhadjáratot folytatott. Látszólag nem volt észérv, amely a Galant mellett szólt volna. Nem jó helyen hajt, se klíma, se elektromos ablak... Nincsenek nagy igényei, de ezekhez eddig ragaszkodott. Minek neki ekkora autó? 146 lóerővel?
De érzi, hogy gyengül, már el is kezdett magyarázkodni... Egy bizonyos kor után állapotot veszünk, nem autót. Ez az állapot pedig magáért beszél. Ráadásul ha tényleg ilyen, akkor az elkövetkezendő öt évben semmi mást nem kell tenni, csak vigyázni rá. Motorgenerál, lakatolás, fényezés és alkatrész-vadászat helyett csak elővenni párszor, öt év múlva pedig felpattintani az OT-s rendszámot. Már ha megérjük...
A klíma meg minek? Ott a tetőablak. Kurblis emelők? Na és, csak a gond lenne az elektromossal; dolgozott már eleget az életben, de pár tekerésnyi szufla van még benne.
Tényleg nincs több ilyen a mobilén? Nincs. De nini! Egy '79-es, hátsókerekes példány! Műanyagokat kopogtatunk új autókban, miközben itt még az ajtók aljára is jutott a szőnyegből? Miről beszélünk, uraim?
Sapporók... Még fenségesebb állatok! Nagyon bizonyítani akart akkoriban a Mitsubishi, nem sokkal később V6-ost, hatos váltót, összkerék-hajtást, négykerék-kormányzást, aktív spoilereket és változtatható hangolású kipufogórendszert pakoltak a 3000GT-be, az egyik Sapporóban pedig az AUX bemenetes Panasonic fejegység felett ott virítanak a futómű-állítás kezelőszervei. 1988-ból! Már önmagában is figyelemre méltó, hát még ha az ember utánanéz, és ezt találja: „1987 Mitsubishi Galant "Dynamic ECS", world’s first production semi-active electronically controlled suspension system”. Tehát 26 évvel ezelőtt a Mitsubishié volt a világon az első olyan félaktív, elektronikusan szabályzott felfüggesztés, amely az út és a kerekek közti tapadást és az utazási komfortot volt hivatott növelni.
Be akart költözni. A kretén módon lehúzódó, keret nélküli elektromos ablakok közé, a kék plüss fotelek és a narancssárgán világító lábak világába.
Egerben van a fehér. Jánosunk meg Pesten. Ma vasárnap. Holnap hétfő. December 24-e. Az udvaron másik öreg japán. Az néger, de van egy avatár testvére is, neki ki fogja gondját viselni? A kékségnek ráadásul lóg a bele, de a sötétebbik is egyre nehezebben vonszolja magát… Ez így nem fog működni. Az még egy dolog, hogy a házisárkány világgá zavarja, annyi gond legyen. Hamar bevásárol katéterből, ebédek a McDrive-ban, és ki sem kell szállnia az autóból. Na de a karácsony… Egye fene, azt még kihúzzuk. Utána megyünk.
De hova? Nincs miért. Napokig, hetekig fent volt. Most pedig hűlt helye. Megelőzték.
Egy álom szertefoszlott. A bakancslista pedig ismét bővült.
